Pedig a húsvét eredetileg a kereszténység legnagyobb ünnepe, melynek során a hívek Krisztus halálára és feltámadására emlékeznek. A húsvétot hamvazószerdától kezdődően negyven napos böjt vezeti be, és olyan népszokások övezték, amelyek a termékenységhez, az élet megújulásához kötődtek. A kölni, a csokitojás és csokinyúl ennek a gazdag egyházi és népi kultúrának a kiüresített, eredetétől elszakadt, iparcikké vált tárgyai.

Lehet-e világnézettől és felekezeti hovatartozástól függetlenül tanulni a keresztény húsvéti, nagyböjti gondolatkörétől, gazdag szimbolikájától? Azt hiszem, a válasz egyértelműen igen. A továbbiakban egy-egy szálat szeretnék kiemelni a vallásgyakorló és a pszichológiai értelemben vett belső munka párhuzamainak rengetegéből.

Nagyböjt – húsvét – Reflektivitás

A keresztény hagyomány/ életvitel számos lehetőséget kínál arra, hogy a saját magunkról, tetteinkről, kapcsolatainkról, terveinkről való gondolkodás a mindennapok része legyen. Pl. az esti ima részeként átgondoljuk a napunkat, mi történt velünk, mit csináltunk, mi az, amit másképp tennénk. A mise liturgiájában is helyet kap a bűnbánat: „Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem…” – mondjuk. Ha ezek a rítusok nem pusztán kiüresedett rutincselekvések vagy nem színpadias pózolásként szolgálnak, hanem tartalommal is megtelnek, akkor szinte folyamatosan kapunk visszajelzést arról, hogy az eltelt időben milyen mértékben voltunk képesek azok szerint az értékek szerint élni, amelyek fontosak számunkra. Világnézettől függetlenül lényeges, hogy legyenek ilyen alkalmak, amikor tudatosan monitorozzuk a közelmúltat és benne saját cselekedeteinket, másokkal való kapcsolataink alakítását. Helyet kaphat ez a reflektivitás egy meditációban, elalvás előtt vagy akár egy reggeli kávézás során.

Thomas Wolter képe a Pixabay -en.

Hangosan gondolkodni önmagunkról

Gyakran ahhoz, hogy tisztábban lássunk egy-egy számunkra problémát jelentő helyzetben, sokat jelent, ha nemcsak magunkban cipeljük, emésztjük azt, hanem beszélünk is róla valakivel. Egyik előadásán Bagdy Emőke használta az alábbi kifejezést: „A kimondott szó által hallom meg magam.” A belül kavargó érzések, gondolatfoszlányok a beszéd segítségével artikulálódnak, öltenek formát, strukturálódnak. Ez a strukturálódás végbe tud menni (és sok segítséget jelenthet) akkor is, ha leírjuk gondolatainkat pl. egy naplóba.

Ha azonban úgy tudjuk „kiönteni” magunkból mindazt, ami fáj vagy foglalkoztat bennünket, hogy van egy társ, egy másik, aki meghallgat, sok segítséget kaphatunk. Megélhetjük azt, hogy nem vagyunk egyedül azzal, amit cipelünk. A másik visszajelzéséből (kommentárjából, arcának rezdüléseiből vagy csak csendes hümmögéséből) láthatjuk, hogy nagyon is emberi problémákkal küzdünk, könnyen meglehet, hogy egy hasonló történetet kapunk válaszként megnyílásunkra, a másikkal való közös sors lehet osztályrészünk egy bizalmi kapcsolatban.

Gyakran átmenetileg jelentős feszültségtől tudunk megszabadulni egy-egy ilyen beszélgetés által. Mint ahogy a tárgyak alkonyatkor megnyúlt árnyai eltűnnek a napfény hatására, a problémákra, nehézségekre rárakódott irracionális félelmek is jelentősen zsugorodnak azáltal, hogy kimondjuk ezeket, ill. meghallgatja ezeket valaki, és tartja ennek terhét. Gyakran így nyílik meg az út: már kevéssé a félelmeinkkel, szorongásunkkal leszünk elfoglalva. Tudunk arra figyelmet, energiát fordítani, mit lehet tenni az adott helyzetben, hogy a helyzet megváltozzon, vagy mi magunk alkalmazkodni tudjunk, kevésbé szenvedjünk.

A fenti vonások sokféle beszélgetés jellemző jegyei lehetnek. Az a fontos másik, aki meghallgat, lehet egy jó barát, családtag, egy lelki vezető vagy pszichológus, pszichiáter, tanár is. Ami minden esetben hordozó alapja annak, hogy a fentiek bekövetkezhessenek, az a másik iránti bizalom és őszinteség.

Szembenézni azzal, amik vagyunk – lelki tükör és gyónás nemcsak húsvét idején

Teljesen természetes, hogy az emberi kapcsolatokban, különösen hivatalos helyzetekben gyakran igyekszünk a „szebbik arcunkat” mutatni. Azonban mindannyiunkban munkálnak olyan érzések, vágyak, késztetések, amelyek kevéssé vállalhatók fel mások előtt, és amelyeket gyakran saját magunk elől is takargatunk, és igyekszünk kiszorítani tudatunkból. Pedig ezek is mi vagyunk. A keresztény gyónás és az ezt megelőző készülés, lelki tükör jó lehetőséget kínál a velük való szembenézésre. Hasonló ez ahhoz, ami egy pszichoterápiás folyamatban történik. Saját magunk árnyékos oldalával való szembesülés, és a vele való viszony átdolgozása vezet személyiségünk gazdagabbá és rugalmasabbá válásához. Az ide vezető út sokféle lehet, szakrális vagy profán, elindulni érdemes.

Bimbó Melinda, klinikai szakpszichológus

A cikk eredetileg a Mentálhigiénés Csoport számára készült, és ezen a weboldalon elérhető: Mentálhigiénés Csoport

A Húsvét – belső utakon bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

– Hogyan kezdett el viseleteket készíteni?

– Fedémesen születtem, és a falu hagyományait hűségesen őrző emberek között nőttem fel. Úgy gondolom, meghatározó az a szülői háttér és közösség, amely egy gyermeket körülvesz. Nagyanyám máig bennem él. Gyermekként volt alkalmam keresztanyával fonóházba járni, édesanya sokáig szőtt, gyakran be kellett segíteni, így sok mindent magamba szívtam. Később, amikor Egerben a néptánc által ismét kapcsolatba kerültem a viseletekkel, nem kellett tanulni azt, amit népművészetnek neveznek. 1986-ban a Népművészet Ifjú Mestere címre először pályáztam, és nyertem.

Részben az egri Dobó István Vármúzeum anyagai, részben a saját gyűjtéseim alapján volt alkalmam tanulmányozni az Eger környéki falvak öltözeteit, vászonhímzéseit, a palóc viseletek jellegzetes szín- és formavilágát. Ezt a tudásomat igyekszem felhasználni a munkám során. A nyolcvanas években még nagyon kevés viseletkészítő volt. Inget, szoknyát készítettek főként. Büszke vagyok magamra, hogy ilyen kitartó voltam. Ma már sokkal többféle ruhadarabot készítek, és számos országos díjat nyert munka került ki a kezem közül.

– Milyen viseleteket készít?

– Egyrészt hagyományőrző együttesek, néptáncegyüttesek részére dolgozom. Itt nagyon fontos, hogy ragaszkodni kell az eredeti viseletek méreteihez, díszítéséhez.

Másrészt a mának varrok. A régiek alapján olyan új darabokat készítek, amelyeket fel tudunk venni. Azt tartom, mindenki a saját tájegységének megfelelően öltözködjön. Én csak palóc viseleteket készítek. A fiatalokat szeretném megnyerni, hogy fölvegyék.

A viselet valamikor kifejezte többek között a rangot, a kort, a vidéket, ahonnan viselője származik és az alkalmat. Ünnepekkor, pl. húsvétkor vagy első vasárnap az emberek nagyünneplő ruhában mentek a templomba. A színek is meghatározóak voltak. Piros, színes holmit negyven év fölött már nem igazán viseltek. Ma a színeknek nincs már akkora jelentősége, de mivel elsősorban alkalmi ruhákat készítek, a kékfestő mellett főleg sötét színeket használok. Az ingvállakat egy az egyben a régi ingvállak mintájára készítem. A palóc díszítés piros és kék színeket használ. Ezeket átvettem, de az én díszítéseim kevésbé színesek, a piros, kék díszítőelemeket csak jelzésszerűen használom.

– Mit tapasztal, kik hordják szívesen ezeket a ruhákat?

– Először külföldön nagyobb volt a kereslet, de ma már itthon is egyre több becsületük van a viseleteknek. Van, aki csak egy szép fehér ingre vágyik. Sokan keresik most a kötényeket. Azt látom, hogy az emberek nagyon vágynak a szép, míves ruhákra. Ragaszkodnak hozzájuk azok, akik a természetes anyagból készült ruhákat szeretik, és nem akarnak nap mint nap ugyanazokban a holmikban járni.

Az én ruháim egyedi készítésűek, gyakran nem is készül belőlük több darab. Ezeket évtizedekig lehet hordani. Jó lenne, ha ezek a régi viseletek a 21. században is meg- és fennmaradnának. Fontos, hogy büszkén vállaljuk a saját viseletünket még akkor is, ha az nem olyan díszes, mint más tájegységeké, mert ez a sajátunk.

Bimbó Melinda

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2006. 6., júniusi számában.

Bővebben tájékozódni, Fehér Jánosné Vincze Irénnel kapcsolatot felvenni, a munkáit megtekinteni ezen a honlapon lehet:

Fehér Jánosné Viseletkészítő

A A testhezállótól az ingvállig bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

Mi is történik tulajdonképpen a testünkben, lelkünkben, amikor pánikrohamot élünk át?

Milyen tünetekkel jár a pánikroham?

A pánikroham egy rendkívül kínzó, számos testi tünettel járó állapot. Heves szívdobogás, emelkedő pulzusszám, légszomj, fulladás, mellkasi szorítás, remegés, reszketés, izzadás, hasi diszkomfort, szédülés, zsibbadás, hidegrázás vagy hevülés jellemezheti. E mellé társulhat megőrüléstől, meghalástól való félelem, az én elidegenedettségének vagy a realitástól való elszakadottságnak az érzése.

Egy klasszikus pánikroham során a fentiek közül négy vagy ennél több tünet jelenik meg, és a pánikrosszullét meglehetősen gyorsan, kb. 10 perc alatt eléri teljes intenzitását.

A pánikroham ördögi köre

A pánikroham bekövetkezésének egyik kardinális eleme a katasztrofizálás. Ami azt takarja, hogy egy-egy, nagy valószínűséggel ártatlan testi tünettől, pl. a szívritmus hirtelen gyorsulásától megijedünk, és valami sokkal súlyosabb dolognak véljük, mint ami valójában. Lehet, hogy csak szaporáztuk a lépteinket, vagy egy vizsga miatt izgulunk, amire reagált a test. De mi nem ezzel kötjük össze a szívverést, hanem elkap bennünket az aggodalom, hogy vajon mi bajunk lehet.  Elkezdjük sűrűbben szedni, kapkodni a levegőt, amitől megváltozik a vérünkben az oxigén-szén-dioxid arány, ettől pedig furcsa, „elszállós” érzetünk lehet. Ettől még jobban megijedünk. Ahogy növekszik bennünk a félelem és a bizonytalanság, úgy jutunk egyre sötétebb gondolatokig. Pl. hogy az infarktus jelei is lehetnek ezek. Kiver minket a víz, és lehet, hogy zsibbad kezünk, lábunk.  Minél jobban eluralkodik rajtunk a szorongás, annál sötétebb (és a realitástól egyre távolabb eső) fantáziáink lesznek, miközben a testünk a stresszreakció egyre több jelét mutatja.

Milyen helyzetekben fordul elő pánikroham?

A legkülönbözőbbekben. A pánikrohamokat átélő emberek egy csoportja jellemzően olyan helyzetekben lesz rosszul, amelyek a társas érintkezés színterei. Továbbá sok pánikrohammal küzdő ember rosszullétében szerepet játszik az, hogy úgy látja, nem könnyű ebből a helyzetből kimenekülni. Pl. sokan attól szenvednek, hogy egy nagyáruházban óriási sor van a kasszáig, az ajtók pedig messzinek tűnnek. Vagy épp kínosnak érzik annak a lehetőségét, hogy ha rosszul lesznek egy helyközi járaton, kell szólni kell a sofőrnek, hogy álljon meg.

De ismeretes ennek a homlok egyenest ellenkezője is. Van, aki teljesen egyedül van, és úgy ébred reggel az ágyában, hogy már rosszul van. Vagy épp este, elalvás előtt, mások pihenés közben tapasztalják, hogy a pánikrosszullét, mint „derült égből a villámcsapás” úgy tör rájuk.

Csak a két fenti bekezdésből is látható, hogy van, amikor jelen vannak provokáló külső ingerek a pánikrosszullét lefutásához, míg máskor nem azonosíthatók ilyenek. Ez utóbbinál a pánikrohamot átélő személy belső világában „történik valami”, ami elindítja a szorongásos rosszullétet.

Betegség-e a pánikroham?

Nem. Nagyon sok ember él át pánikrohamot úgy, hogy nem lesz ennek későbbi folytatása az életében. Abban, hogy ez így történik, óriási szerepe van annak, hogy a pánikrosszullétet átélt ember hogyan gondolkodik arról, ami vele történt. Aki nem szorong azon, hogy mikor „üt be a mennykő” megint, az védettebb. Szintúgy azok, akik ha észlelnek is ártalmatlan testi jeleket magukon, nem a legrosszabbra gondolnak rögtön. Az is sokat segít, ha tudunk reálisan és jóindulatúan viszonyulni magunkhoz. Pl. egy pánikrosszullét megtörténtét tudomásul véve „lassítani egy kicsit”.

Még egy nem lelki vonatkozású dolog is van itt azért.
Érdemes tisztázni, kivizsgálni, hogy mi történt. Ha például mentő visz kórházba egy rossz állapotban lévő embert, vagy családi közreműködéssel kerül valaki a sürgősségi betegellátó osztályra, ott az egészségügyi dolgozók elvégzik azokat a vizsgálatokat, amelyek segítségével a pánikroham elkülöníthető más, tüneteiben hasonló képet mutató állapotoktól. Sokszor így derül ki, hogy nem infarktusról van szó, hanem erőteljes szorongásról, és ez bizony egy pánikrosszullét volt.
Azokban a helyzetekben viszont, amikor úgy fut le egy vagy több pánikroham, hogy az illető nem került az egészségügy látóterébe, érdemes a háziorvoshoz fordulni. Ekkor is tisztázni kell, vajon mi okozhatta a rosszullétet, pánikroham lehetett-e, vagy valami más.

Love Art. Live Art. képe a Pixabay -en.

Mit tehet, ha pánikrohamot élt át?

• Ha most, e sorok olvasásakor aktuálisan egy pánikrosszullét kínozza, az első és legfontosabb az, hogy meg tudja nyugtatni saját magát egyszerű technikákkal. Pl. légzéstechnikával, relaxációval, gondolateltereléssel.

• Ha olyan élethelyzetben van, hogy nemrég élt át egy pánikrohamot, érdemes elgondolkodnia: vajon miért történt ez épp most az Ön életében. Vajon mi az, ami sok lett? Mi az, amitől túlterhelődhetett? Kínzó dolog a tünet, de ha társul ehhez egészséges önreflexió, vagy kíváncsiság az önismeret iránt, egy pánikroham lehet akár egy fontos mérföldkő is az életében, ahonnan tovább lépve megtudhat önmagáról valami fontosat. Paradox módon fejlődhet, személyisége gazdagodhat általa.

• Ha a pánikroham ismerős, visszatérő vendég az Ön életében, ha a jelenlegi életszakaszát időről időre keseríti, akkor fontos, hogy kérjen és kapjon is szakszerű segítséget! Meg lehet tanulni azt, hogy a pánik riasztó jelenség ugyan, de alapvetően ártalmatlan testi reakciók sora. A kezeletlen pánikbetegség hosszútávon viszont megterheli a testet, lelket, az emberi kapcsolatokat, és gúzsba köti az életet. A szorongás kezelésének elsajátításán túl pszichoterápiás keretek között ki lehet bontani, hogy mi az, ami Önnek nehéz, és talán van olyan dolog az életében, amit ha másképp tud csinálni, stabilabb talajt érez a lába alatt.

Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus

.

Ha szeretne, itt tud bejelentkezni:

Név *

Email *

Üzenet *

Küldés

A Pánikroham bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

A pánikroham tünetei:

A betegségek osztályozási rendszerei (BNO-10, DSM-V.) szerint a pánikroham lefutásakor az alábbi tünetek közül legalább négy jelenik meg, ezek a tünetek hirtelen fejlődnek ki, kínzó gondolatokat és nehezen kibírható negatív érzéseket mozgósítanak, és kb. 10 perc alatt elérik teljes intenzitásukat.

• erős szívdobogás, gyakori szívverés
• izzadás
• remegés, reszketés
• fulladás, légszomj
• „torokgombóc érzés”
• mellkasi fájdalom, mellkastáji szorítás
• hányinger
• hasi diszkomfort érzés
• szédülés, bizonytalanság érzés, ájulás, ájulástól való félelem
• félelem, hogy elveszítjük a kapcsolatot a valósággal, vagy olyan érzés, mintha elszakadtunk volna a saját testünktől
• halálfélelem
• zsibbadás, bizsergés
• hidegrázás, hevülés, kipirulás

A lelkünk azonban nem olvassa a szakirodalmat, és olyan tüneteket is produkálhat, amelyek nem itt szerepelnek, pl. fejfájás. Illetve az is gyakran előfordul, hogy a fenti „listából” csak néhány tünet jelenik meg elszórtan.

Mi okozza a pánikroham tüneteit?

Amikor pánikrohamot élünk át, az elménk egy megterhelő stresszhelyzetként „dekódolja” azt a szituációt, amiben épp részt veszünk. (Így van ez bizony még akkor is, ha éppen az ágyunkban fekszünk, vagy sorban állunk egy nagyáruházban.) Vészhelyzetként kiértékelve a helyzetet „Üss vagy fuss!” parancsot ad a testnek. Így a szervezet egésze arra készül fel, hogy minden eszközzel a túlélést, „megmenekülést” biztosítsa.

Ez az „általános mozgósítás” erőteljes munkára készteti a szívet, gyorsul a szívverés, emelkedik a vérnyomás, megnő a vérben a stresszhormonok szintje, a légzésünk szaporábbá válik, megváltozik az oxigén – szén-dioxid arány a vérben, a pupilláink kitágulnak, az izmaink a lehető legnagyobb erő kifejtésére állnak készen, egyes testi funkcióink pl. az emésztés lassulnak.

Ebben a fiziológiás reakcióban valójában semmi rendkívüli nincsen. Nagyjából „hasonló kört futunk”, amikor egy busz után szaladunk, vagy intenzív sportot végzünk. A különbség az, hogy a sokadik fekvőtámasznál egyáltalán nem vagyunk meglepve, ha a „torkunkban dobog a szívünk”, vagy „majd’ kiköpjük a tüdőnket”. A pánikroham során viszont nem értjük, hogy mit élünk át és miért. Az elménk az, ami katasztrófaként értékel alapvetően nem megterhelő és nem veszélyes dolgokat. Pl. ártatlan testérzeteket súlyosnak vél, és ezzel a testi tünetek–érzések–negatív gondolatok ördögi körét, lefelé tartó spirálját indítja el.

Stefan Keller képe a Pixabay -en.

A fentiek egy pánikroham tünetei Önnél?

Nos, ez az a kérdés, amit az interneten keresztül nem lehet megválaszolni.

Ha a fenti tüneteket, vagy ezek némelyikét tapasztalja magán ismétlődő jelleggel, érdemes első körben a háziorvosát felkeresni. Ő ha indokoltnak látja, további kivizsgálást javasol annak érdekében, hogy más testi és pszichés betegségeket ki lehessen zárni.

Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus

A A pánikroham tünetei bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

– Milyen földrajzi adottságok jellemzik az egri borvidéket?

– Az Egri Borvidék a 22 magyar borvidék közül a negyedik legnagyobb, területe közel 6000 hektár. Nagymértékben különbözik más borvidékektől, a Bükk védelmet nyújt az északi hideg ellen, viszonylag állandó hőmérsékletet biztosít, ugyanakkor a nappali és éjszakai hőmérséklet különbségének köszönhetően a borokban nagyon szép savgerinc jön létre. Ezt a vidéket változatos talajtakaró jellemzi a barna erdőtalajtól egészen az agyagig. A talaj határozza meg azt az ásványosságot, amely megmutatkozik a borokban. A borvidék rendkívül sokszínű földrajzi adottságánál fogva sokféle bort tudunk termelni a könnyű, finom fehértől a nagytestű vörösborokig. Még a természetes édes desszertbort is meg tudjuk termelni.

A földrajzi adottságok mellé társul a szőlészborász szakértelme. A bor maga a természetesség, a maga útját járja, ebben a folyamatban egy egészséges, jó évjárat esetén a jó borász olyan, mint egy bába. Talán sokan nem tudják, az újvilági, tehát Európán kívüli bortermelésben rengeteg mesterséges beavatkozás mellett bevett gyakorlatnak számít, hogy a „fogyasztóbarát” íz elérése érdekében akár pl. gumiarábikumot is hozzáadhatnak a termékhez. A magyar borászat a természeti adottságoknál fogva tud kiváló borokat előállítani, nincs szükség ízfokozókra, a talajból önmagában is különleges nedűt nyerünk. Már csak ezért is fontos, hogy borfogyasztóként ne hagyjuk magunkat becsapni, bízzunk a helyi földben, és legyünk elfogultak a magyar gazdákkal.

– Miért igyunk bort?

– Ismeretes a mértékletes borfogyasztás számos előnyös hatása. Nem véletlenül mondják szakrális italnak a bort, az íz- és zamatanyagok jótékony hatással vannak testre és lélekre egyaránt. Ismeretes, hogy hosszú ideig jó egészségben a mértékkel ivók élnek. A magyaros ételekhez kifejezetten kell a vörösbor zsírbontó hatása, ezért jó volna a zéró toleranciát megszüntetni. Baj korábban sem azokkal volt, akik az ebédhez egy-két pohár bort elfogyasztottak, hanem azokkal, akik bármit és bármennyit megittak.

A lelki hatások közül talán érdemes kiemelni a bor stresszoldó hatását és közösségteremtő erejét. A bor kiváló „kvaterka-ital”, elfogyasztásához idő kell, beszélgetni lehet mellette. De megemlíthetjük itt a „fröccskultúrát” is: Jedlik Ányos jóvoltából rendelkezésünkre áll a szódavíz, nyári melegben pedig talán nincs is egészségesebb ital egy pohár fröccsnél, amelynek elfogyasztása szintén alkalmat adhat az ismerősökkel, barátokkal való együttlétre.

Ioannis Ioannidis képe a Pixabay -en.

– Mit tapasztal, mennyire tudatosak a magyar fogyasztók?

– A déli államokhoz képest nagy lemaradásban vagyunk. Azért, hogy ez megváltozzon, még az elődöm, dr. Dula Bence idejében kezdtünk el alapfokú borismereti kurzusokat tartani végzős középiskolásoknak osztályfőnöki óra keretében. Azt szeretnénk, hogy a fiatalok alapvető ismeretekkel rendelkezzenek nemcsak a borokról, hanem a borvidékről is, arról, hogy hol a helyünk a világban. Először gyakran találkoztunk közönyösséggel, ami aztán másfél, két óra múlva nagyot változott. A fiatalok kérdezni kezdték, illetve elmondták, hogy egy-egy kóstolás során mit éreznek. Így sok fiatalt sikerült borbaráttá tennünk a sokkal károsabb szerekkel szemben.

Bimbó Melinda

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2010. 9-10. számában.

A Borban az igazság bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

A mítosz szerint, amikor a görög Midasz királyra szamárfület növesztett Apollón isten, a király nagyon restellte magát, mindenfélével próbálta takargatni füleit, attól tartott, hogy alattvalói kinevetik. Nem is mondta el senkinek szégyenletes titkát, csak a borbélya tudott róla, de annak is szigorú titoktartást parancsolt. A borbély egy ideig cipelte a nagy titkot, míg elviselhetetlen lett számára a nagy feszültség. Ekkor kiment a város falain túlra, a rétre, és egy gödörbe belesúgta a nagy hírt, ettől megkönnyebbült. Szerencsétlenségére tavasszal nád nőtt ki a gödörből, a nád átvette a suttogást, így aztán mindenki megtudta, hogy Midasz királynak szamárfüle van.

James W. Pennebaker Rejtett érzelmeink, valódi önmagunk című könyvében az emberek szóbeli és írásbeli feltárulkozásának azokat az aspektusait veszi sorra, amelyek a lelki egészség megőrzését és helyreállítását segítik, illetve azokat, amelyek akár kiszolgáltatottá is tehetnek másokkal, egy szervezettel, például egy szektával szemben.
Önmagunkról való tudásunkat, hovatartozásunkat, eddig elért eredményeinket, a korábbi emlékeinkre való visszagondolkodást, sőt saját jövőnkkel kapcsolatos terveinket alapvetően meghatározza az az élettörténet, amelyet mi magunk alkotunk meg. A bennünket érő eseményeket beleillesztjük egy nagyobb szövetbe: a saját történetünk részeiként gondolkodunk róluk.

Ebből a szempontból nagyon különleges helyet foglalnak el a traumák. Úgy tűnik, a megrázó és feldolgozni nem tudott életesemények nem tudnak beilleszkedni az élettörténetbe. Nem tudnak annak szerves részévé válni. Ez számos negatív következménnyel jár. Olyan testi és lelki tüneteket okozhat, mint az álmatlanság, rémálmok, szorongás, a traumatikus esemény valamely részletének hirtelen emlékbetörés formájában való visszatérése, ingerlékenység, kapcsolatok megromlása, testi egészség meggyengülése stb.

A gyógyulás szempontjából nagyon fontos az, hogy a traumát átélt személy ne cipelje magában a terhét. Akár szóban, akár írásban engedje meg magának, hogy kiáradhasson az, ami belül feszíti. Legyenek azok érzések, vagy akár éppen az érzésnélküliség feletti csodálkozás, gondolatok, a traumatikus esemény egy darabja, az aludni nem tudás leírása, egy álom elbeszélése, stb. A gyógyító erő egyrészt a belső feszültség csökkentésében áll, ám ez még korántsem minden.

Katarzistól a gyógyulásig

Pennebaker egyik vizsgálatuk részletes leírásában megemlíti, hogy azok a személyek, akiket egy traumatikus életesemény és az ahhoz kapcsolódó érzések leírására kértek, a vizsgálatot követő időszakban jóval kevesebbet jártak orvoshoz, mint azok, akiket csak az esemény leírására, ill. csak az érzések leírására kértek fel. Ez a fajta feltárulkozás, amelyben a trauma és az általa kiváltott érzelmek és gondolatok összeérnek, javítja a sérülést átélt személyek hangulatát, fizikai egészségét és jövőképét.

Amellett, hogy írás közben az ember újból megmerítkezik fájdalmas érzéseiben, az írás gyakran a belátás felfedezését is meghozza. Pennebaker megemlíti, hogy a vizsgálati személyek arról számoltak be, hogy a fájdalmas élményük leírása által sikerült jobban megérteniük önmagukat, s ez előbbre vitte őket saját életük alakításában. A katarzis – amely az eredeti arisztotelészi értelemben az érzelmek átélését és elidegenedését jelenti – nagyon hasonlít ahhoz, amit Pennebaker vizsgálati személyei átéltek. Erre a szerző maga is utal.

A nyelv szerepe a traumafeldolgozásban

A fájdalmas élmények feltárásának gyógyító ereje szoros összefüggésben van a nyelvvel, mint sajátos jelrendszerrel. Pennebaker tömören így fogalmaz: „Ha egy-egy jelenséget átfordítunk a nyelv világába, az megváltoztatja a róla alkotott képzeteinket – és attól kezdve már egészen másképp is értjük meg.”. Ennek különösen nagy jelentősége van olyan helyzetekben, amelyekben a traumatikus élmény elszakad a nyelvtől. A nyelv egyszerűsítő eszközként is szolgál, a sérülést okozó élmény leírása vagy másokkal való megosztása révén az élmények, emlékfoszlányok kusza halmazából egy egyre kerekebb, tömörebb történet lesz, a lényegtelen vonások lecsiszolódnak, a trauma lényegi elemei jól láthatóvá lesznek, s így elemzésre kerülhetnek. Ennek eredményeképpen a trauma veszít félelmetes mivoltából, és így történetté csiszolódva már egyre inkább alkalmas lesz arra, hogy beilleszthető legyen az egyén élettörténetébe, hogy ott, egy nagyobb egész részeként azt a helyet kapja, amely megilleti, s így ne uralja el a személy életét, rombolva annak fizikai egységét, társas kapcsolatait és jövőképét.

Petra képe a Pixabay -en.

Trauma, szégyen, elszigetelődés

A trauma nyomában gyakran jár a szégyen, amely elszigeteli az embert a többiektől. Ha valaki úgy érzi, senkivel sem megosztható az, amit átélt, még mindig leírhatja. Ám a szóbeli közlés számos olyan pozitívummal bír, amellyel az írás nem. Ilyen például a társas támogatás. Egy beszélgetés során a személy megélheti, hogy átérzik a fájdalmát, megértik őt, hogy nincs egyedül. A társ megerősítheti őt abban, hogy a traumát okozó helyzetben például bátran cselekedett, vagy éppen más sem tudott volna ennél többet tenni. Pusztán azáltal, hogy másokkal megosztható egy traumatikus történet, már kevésbé romboló hatású a trauma maga.

A Lélekkontroll sorozat korábbi köteteihez híven az olvasók ezúttal is egy igényes szakmai színvonalú, ugyanakkor laikusok számára is érthető munkát tarthatnak a kezükben. A fejezetek nem nyüzsögnek szakzsargontól, a szerző saját praxisából és életéből vett példákkal, továbbá vizsgálatokkal teszi még érdekesebbé a könyvet. A kötetben való eligazodást a tartalomjegyzék mellett egy igen részletes tárgymutató is megkönnyíti.

Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2006. 02. februári számában.

A Traumafeldolgozás és írás bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

Az életünk során legtöbbünk megéli a magányt: egy olyan időszakot, amikor nincs kihez szólni, vagy nincs kivel megosztani az élményeket. Esetleg akivel lenne, azt nincs kedvünk bevonni, nem érzünk magunkban nyitottságot az önfeltárásra. Azt gondolom, ez önmagában nem baj. Nem mindegy azonban, hogy mikor, mennyi ideig, milyen körülmények közepette éljük meg a magányosságot, és hogyan viszonyulunk hozzá.

Nem mellesleg az is nagyon beszédes, ha valaki nem tud egyedül lenni, és ez a téma teljesen holdbéli számára.

Magány? – Ön „elvan mint a befőtt”, vagy szenved az egyedülléttől?

Egyáltalán nem mindegy.
Vannak, akik jól megvannak, ha a kutya sem szól hozzájuk.
Vannak, akik kínlódnak a magánytól.
És végül nem csekély azok száma, akik először lázadoznak a sors ellen, hogy miért a magány jut osztályrészül, aztán az évtizedek során – sokan alkohol segítségével – lassan belecsendesednek, beleszikkadnak a társtalaságba. Azért írom ezt le, mert rengetegen szégyenkeznek afelett, hogy forrón vágynak az emberi kapcsolat után. Pedig ebben semmi szégyellni való nincs, végtelenül természetes emberi igény ez. Nem a vággyal van a baj. Hanem azzal, ha jó mélyre elássuk magunkban. Éppen a magánytól való szenvedésünk, és a társ(aság) iránti vágyunk sarkall tettekre, jelzi, hogy egy egyensúly vesztett állapotban vagyunk, amin valahogy változtatni kell.

A magány oldása

Hol kezdjük? Érdemes önvizsgálatot tartani.

Gondoljuk végig, mióta kísér bennünket a magány. Valamilyen életszakaszunkhoz kötődik? Pl. költözéshez? A diáklét utáni munkába álláshoz? Családalapításkor szakadtak szét korábbi kötelékek? A felcseperedett gyerekek elköltözésekor tört ránk a magány? Vagy esetleg egy betegség megjelenése szigetelt el másoktól? Nyugdíjba vonuláshoz, megözvegyüléshez kapcsolódik a magányosság felbukkanása?

Vagy mi vagyunk azok, akiknek már az iskolában is gondjai voltak a beilleszkedéssel? Ufóként közlekedtünk a többi gyerek között?

Sikerült-e szert tenni valaha párkapcsolatra? Felnőtt énünknek volt-e alkalma kipróbálni magát ebben a szerepben, vagy itt a nulláról kell felépíteni valamit évekkel, vagy akár évtizedekkel később mint másoknak? Ha volt már kapcsolatunk, mi történt? Mitől lehet nehéz a továbblépés?

Hülye kérdés, de mégis: megéri-e magányosnak lenni? Lehet-e hogy a magány a kisebbik rossznak tűnik? Mitől nehéz nyitni mások felé? Mik a legnagyobb félelmeink ezzel kapcsolatosan?

Vajon hogy látnak bennünket más emberek?

A végére jöjjön egy banánhéj: a más emberek milyenek. A világ nagyon sokféle. Egészen biztos, hogy élnek benne olyan emberek, akikkel jólesik együtt lenni. Az lehet, hogy egy kicsit érdemes távolabb tekinteni a szűkebb környezetünknél. De az is megfontolandó, ha mi változtatunk magunkon, talán a társas környezetünk is reagálni fog erre. Ne cselezzük ki magunkat!

Dev Yadav képe a Pixabay -en.

Zorba tánca

Ahhoz, hogy változás álljon be az életünkbe, vennünk kell a cipőt, és ki kell menni a többi ember közé. Lehet hogy nem sok kedvünk van hozzá, vagy izgulunk nagyon, esetleg azt sem tudjuk, merre induljunk. Kicsit olyan ez, mint Zorba tánca: nem tudunk mást mint elkezdeni abban a reményben, hogy majdcsak megjön a zene is hozzá.

Az első lépésekhez érdemes már meglévő dolgokból kiindulnunk. Biztosabb talajt érzünk a lábunk alatt, ha számunkra otthonos témához kapcsolódó eseményre megyünk el, vagy ilyen csoporthoz csatlakozunk. Ha korábban volt valamilyen jó hobbink, akár azt felújítva, annak mentén. Ugyanez vonatkozik az emberi kapcsolatokra is. Régi ismerősökkel érdemes megpróbálni újra felvenni a kapcsolatot, a meglévő lazább ismeretségeket megvizsgálni, „tesztelni” egy kicsit: lehet-e az több munkahelyi vagy jó szomszédi viszonynál?

Mindeközben érdemes saját magunkat is figyelni. Tapasztalatainkról akár naplójegyzeteket is készíteni. Az is kérdés, hogy egyáltalán észrevesszük-e, ha mások közelítenének felénk. Ha szeretne kitörni a magányból, társat maga mellé a változás felé megtett úton, jó segítség lehet ebben egy pszichológus, akivel szisztematikus módon meg lehet vizsgálni ezt a folyamatot, de remek választás egy csoport is, amelyben a csoporttagokkal együtt beszélgetve, játszva lehet nemcsak a magányosságtól megszabadulni, de nagyobb önreflektivitásra is szert tenni.
.

Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus

.

Ha szeretne, itt tud bejelentkezni:

Név *

Email *

Üzenet *

Küldés

A Magány bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

A koronavírus jelentősen átalakította a járóbeteg szakellátást egy időre.
Fontos, hogy ne kapjuk el, és ne adjuk tovább a fertőzést sem a közlekedés, sem a betegellátás során. Ugyanakkor épp a járvány és a nyomában járó változások (egészségügyi problémák, egzisztenciális bizonytalanság, az összezártságban feszültté váló családi kapcsolatok) jelentős pszichés megterhelést hozhatnak a mindennapi nehézségeken felül is. Így megnövekedett igény lehet a pszichológiai segítségre, a szorongás oldására, a nehézségek hangos végiggondolására egy védett helyzetben.

A járványügyi helyzetre való tekintettel a személyes találkozások helyett egy ideig telefonon, ill. videokapcsolat segítségével lehet pszichológus segítségét igénybe venni.

Mivel a hét egy részében a Mentálhigiénés Csoport Kft. Pszichiátriai Szakrendelés és Gondozó kötelékében dolgozom, így Heves megyei lakosok számára TB-alapon, előjegyzés alapján rendelkezésre tudok állni a koronavírus idején is – most egy darabig skype-on keresztül.

Bejelentkezni hétköznapokon a Mentálhigiénés Csoport telefonszámain lehet:
a 06-36-788-544 vagy a 06-20-522-7605-ös mobilszámon.
A bejelentkezéshez a TAJ-kártyáját célszerű előkészíteni.
Ezt követően lehet velem felvenni a kapcsolatot.

Ha szeretne pszichológusi segítséget igénybe venni, de lakcímkártyája alapján nem hozzánk tartozik, jó szívvel ajánlom a Pszi.hu Pro bono kezdeményezését, ahol pszichológus kollégák önkéntes munkát végezve, ingyenesen ajánlják fel segítségüket a koronavírus okozta krízisben.

Jó egészséget és békés napokat kívánok!

Bimbó Melinda,
klinikai szakpszichológus

A Pszichológusi segítség koronavírus idején TB-alapon bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

Zuhanyozás közben gyakran gondolkozunk különféle dolgokon, elmerülünk azokban az élményekben, amelyekben aznap volt részünk, vagy amelyeknek épp előtte állunk. Így aztán előfordulhat, hogy gondolatban akár egy egész munkaértekezletet is megtartunk a tus alatt. Közben pedig észre sem vesszük, ahogy a bőrünkön végigcsurognak a cseppek, nem érezzük a víz hőmérsékletét, és a hangját sem halljuk. Sok időt, akár egy egész életet is el lehet tölteni úgy, hogy mindig valahol máshol vagyunk, mint ahol életünk pillanatról pillanatra zajlik, s ezzel akár sokat veszíthetünk azokból a jelen pillanatban adódó lehetőségekből, amelyek segítségével mi magunk kormányozhatjuk életünket. Magyarországi látogatása alkalmával ezzel a példával tette érthetőbbé akkor megjelent könyvének témáját Jon Kabat-Zinn, a Massachussetts-i Egyetem Stresszcsökkentő Klinikájának alapítója.

Az utóbbi néhány évben az akadémikus pszichológia berkeiben a nemzetközi konferenciák előadásai, kerekasztal-beszélgetései előszeretettel járnak körbe egy viszonylag új fogalmat, amelynek angol elnevezése: „mindfulness”. Magyarul nagyon nehéz találóan visszaadni e szó jelentését, Veszprémi Krisztina „éber figyelem”-nek fordította, Kulcsár Zsuzsanna a „jelentudatosság” kifejezést találta rá a leginkább megfelelőnek.

A mindfulness egy belső állapotot jelöl, egy nyitott, befogadó figyelmet. Amikor jelentudatosak vagyunk, képesek vagyunk figyelmet szentelni annak, ami a jelen pillanatban van, teljes tudatossággal, anélkül, hogy ítélkeznénk, okokat keresnénk vagy következtetéseket vonnánk le belőle. Egy olyan figyelmi állapotról van szó, amelyben tudatosan kiélesítjük érzékszerveink működését a külvilág felé, engedjük, hogy az észlelés során beérkező információ elérje a tudatunkat, hagyjuk, hogy hasson ránk, és akár aztán tovább is söpörjék új észleletek, érzetek anélkül, hogy reflektáltunk volna rá. Nem engedjük, hogy ebben a folyamatban azok az automatizmusok teret kapjanak, amelyek segítségével berögzült sémáink működésbe lépnek, emlékeink felbukkannak, nem engedjük, hogy „csípőből válaszoljunk” az adott helyzetre az ehhez tapadó érzések, gondolatok hálójában.

Ez az állapot, mely pl. meditáció során érhető el, a zen buddhizmusban gyökerezik, innen vette át a pszichológia kb. harminc évvel ezelőtt az Egyesült Államokban. Két kutató, Ryan és Brown az ezredforduló tájékán kifejlesztettek egy kérdőívet is a jelentudatosság mérésére, és e mérőeszközzel végzett kutatásaikban arra jutottak, hogy a jelentudatosság átélésének gyakorisága együtt jár a pszichés jólléttel, és negatívan korrelál a különböző neurotikus betegségekkel, a stresszel, a múlt felé fordulással, a visszatérő gondolatok okozta szorongással, lehangoltsággal jellemezhető belső állapotokkal.

Honey Kochchaphon kaensen képe a Pixabay -en.

Jon Kabat-Zinn alkotta meg azt a módszert, amelynek segítségével azok is viszonylag könnyen elsajátíthatják és gyakorolhatják a jelentudatosságot, akik a keleti filozófiák iránt nem különösebben érdeklődnek, testi-lelki jóllétük érdekében mégis tenni szeretnének valamit.

Így indult útjára az MBSR-tréning, amely a jelentudatosságra épülő stresszcsökkentő módszert jelent. Jon Kabat-Zinn első tréning csoportjaiban sok krónikus betegségekben szenvedő, stressznek és fájdalomnak kitett ember vett részt, akiknek zöme arról számolt be, hogy közérzetük jelentősen javult, tüneteik elviselhetőbbek, más emberekkel való kapcsolatuk sokat változott, kevésbé érezték magukat magányosnak, elszigeteltnek. Az MBSR azóta nagy népszerűségre tett szert, a módszer igazoltan jótékony hatással bír különböző betegségben szenvedők életminőségére.

Sőt, mi több, rákbeteg csoportokkal végzett kutatások során azt találták, hogy a jelentudatosság elsajátítása és gyakorlása megnöveli az ölősejt-aktivitást, más, az immunrendszer működéséért felelős anyagokat jótékonyan szabályoz, normalizálja a stresszhormonként emlegetett kortizol elválasztásának mintázatát, a saját nemnek megfelelő mértékben optimális szintre állítja be a melatonin és DHEA hormonok termelődését.

Magyarországon jelenleg az Országos Onkológiai Intézetben, a Veszprém Megyei Kórházban és egy-egy budapesti helyszínen (pl. magánrendelés keretén belül) tartanak MBSR-tréninget. Könyv segítségével azonban 2009 óta minden érdeklődő bepillantást nyerhet a jelentudatosság világába nálunk is.

Jon Kabat-Zinn az Ursus Libris gondozásában megjelent Bárhová mész, ott vagy könyve egy közel 300 oldalas kis kötet. Első része a jelentudatosságot, vagy más néven éber figyelmet mutatja be, a fogalmat a buddhista gondolkodásmódba beágyazva. E rész számos támpontot nyújt önismereti munkájukban, testi-lelki harmóniájuk elérése útján azoknak, akik a keleti spiritualitástól függetlenül érdeklődnek a jelenben élés iránt.

A második rész ismerteti azokat a gyakorlatokat, amelyek segítenek az éber figyelem elérésében. A gyakorlatokat végző személyek – akik a Próbáld ki! alcímmel ellátott útmutatásokat követő olvasók is lehetnek akár – direkt figyelmet szentelnek a testi érzéseiknek, gondolataiknak és érzelmeiknek, és megtanulják elkülöníteni ezeket a hozzájuk társított tulajdonságoktól és értékelésektől. A gondos és tárgyilagos megfigyelésen keresztül megtanulható, hogyan ismerjük fel a fájdalom, harag stb. érzések kezdetét, és hogyan növelhetjük azoknak a stratégiáinknak a körét, amelyek segítségével sikeresebben küzdhetünk meg a bennünket érő nehézségekkel.

A könyv harmadik része az elméleten és a gyakorlaton túlra nyújt kitekintést, azt mutatja meg, milyen jelentősége lehet a jelentudatosságnak a mindennapokban, például az orvos-beteg kommunikációban.

Bimbó Melinda, pszichológus

A cikk megjelent a Fehér Hangok egészségnevelő kiadvány 2010. 11-12., november-decemberi számában.

A Mindfulness – jelentudatosság bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.

Válás, munkahely váltás, költözés, előléptetés, valamelyik családtagunk egészségének megrendülése, visszahuppanás a gyesből a munka világába….
Mi a közös ezekben a helyzetekben?

Az, hogy az életünk egyik fontos színterén megváltoznak a körülmények, és ehhez nekünk valahogy igazodni kell. Ez az alkalmazkodás eléggé megterhelheti belső kapacitásainkat, feszültség keletkezik bennünk. Selye munkássága óta tudjuk, hogy van eustressz és distressz, konyhanyelven fogalmazva „jó és rossz stressz”. Felfoghatjuk kihívásként az új helyzetet annak nehézségeivel együtt, vagy gondolhatunk rá Isten csapásaként is.
Ha korábban is küzdöttünk pszichés nehézségekkel, vagy a felnőtt szerepeink közül egy meglehetősen érzékeny ponton ér bennünket találat, nagyon valószínű, hogy a stresszt okozó élethelyzetet nagyobb megrázkódtatásként éljük meg, és a mindennapjainkban tetten érhetők ennek nyomai. Melyek ezek?

Az alkalmazkodási zavar tünetei

A tünetek elég változatosak lehetnek. Felbukkanásuk viszont egyértelműen a stresszorhoz (a nehézséget, feszültséget okozó dologhoz) kötődik: a tünetek vagy azzal egyidejűleg, vagy maximum három hónappal később jelennek meg.

Lehetünk elkeseredettek, reményvesztettek, sírósak. Sokaknak az alvása borul fel: nehezen jön álom a szemükre, vagy megébrednek többször is éjszaka. Az érzelmi reakciók közül gyakori az aggodalom, az idegeskedés, az izgatottság. Vannak, akik impulzív cselekedetekben vezetik le a feszültségüket pl. gyorshajtással, vandalizmussal, egy másik viselkedéses tünet lehet a társas szabályok áthágása.

Klinikai szintű alkalmazkodási zavarról akkor beszélünk, ha a tünetek mértéke  a munkaképességet vagy a társas szerepekben való helytállást jelentősen csökkenti.

Mit tehetünk?

Az alkalmazkodási zavar sajátossága, hogy ha a stresszor maga megszűnik, akkor lassan a tüneteink is alábbhagynak.

Sokszor azonban nincs ilyen szerencsénk. Mit tehetünk ekkor? Alapvetően két dolgot: vagy a helyzeten változtatunk, vagy magunkon.

Például egy elmérgesedett munkahelyi konfliktusnál – ha ésszerűnek tűnik – megpróbálhatjuk a kollégákkal együtt megoldani a problémát. Ha ez nagyon reménytelen ügy, akkor felmondhatunk – vagyis kilépünk a helyzetből. Talán első pillantásra  luxusnak tűnik, de több évnyi idegőrlő megoldatlan feszültség gyakran megágyaz a testi betegségeknek. Egy gyomorfekélyhez vagy magas vérnyomáshoz képest a kisebbik rossznak tűnik a felmondás egy jobb állás reményében.

A problémához a másik irányból közelítünk akkor, amikor saját magunkon próbálunk meg változtatni. Rövidtávon a saját szorongásunkat tudjuk időlegesen csökkenteni, pl. meditációval, relaxációval. Hosszabb távon viszont azzal segítünk magunkon, ha az önismeretünket mélyítjük el, ha megkérdezzük magunktól, hogy ez a helyzet miért érint bennünket ennyire érzékenyen.

.

Ha szeretne, itt tud bejelentkezni:

Név *

Email *

Üzenet *

Küldés

A Alkalmazkodási zavar bejegyzés először a pszichologus-maganrendeles.hu jelent meg.